A Systemair cég története
2007 májusában a svéd király átnyújtja Gerald Engströmnek a Svéd Kereskedelmi Tanács „Az Év Exportőre” díját.
A cég alapítása
A Systemair céget Gerald Engström és két kollégája alapította 1974-ben, eredetileg L.H.G. Kanalfläkt AB néven. Kanalfläkt AB. A vállalkozást a csőventilátor ötlete hívta életre, amellyel a ventilátoroknak a szellőzőrendszerekbe történő beszerelése nagyban egyszerűsíthető. A termelés Skinnskattenbegben indult meg, először kis szériában A Norvégiában folytatott sikeres marketingtevékenységnek köszönhetően az export a kezdetektől fogva meghaladta az árbevételnek több mint a felét. A termékskála hamarosan kibővült a csatornaventilátorokkal, és megkezdődött az egyéb európai országokba történő termékexport is.
Az 1970-es és 80-as évek
A Systemair nemzetközi terjeszkedése akkor kezdődött, amikor Finnországban létrehozták első értékesítési központjukat. Az 1980-as években a terjeszkedés egy dániai felvásárlással folytatódott. A cég 1981-ben az Egyesült Államokba, a floridai Sarasotába is megkezdte exporttevékenységét az RB Kanalflakt cégen keresztül, amelyet a Systemair egyik üzletkötője alapított. Ezt követte a norvég Jolin kereskedelmi cég akvizíciója a 80-as évek vége felé.
Az 1990-es évek
1990-1997
A cég mérete 1992-ban, a Frico International megszerzését követően jelentősen megnőtt. A Frico méretére jellemző volt, hogy a stockholmi tőzsdén is jegyezték. A felvásárlás kapcsán a termékskála a termoventilátorokkal és légfüggönyökkel bővült. Az 1990-es évek második felében döntés született a terjesztési stratégia jelentős megváltoztatásáról; eszerint a cégen belüli terjesztési osztályok és külső kereskedőcégek kombinációját felváltotta a saját tulajdonú kereskedelmi leányvállalatok rendszere. 1997-ban megnyitották első képviseleti irodájukat Moszkvában. 1995-ben a Systemair felvásárolta az Environment Air nevű, hőcserélőkkel foglalkozó kanadai céget, akik korábban maguk is a Systemair ügyfelei voltak. Ezt követte 1996-ban egy gyáregység felvásárlása a kanadai Bouctouche-ban, ahonnan az észak-amerikai légtechnikai piacot látták el csőventilátorokkal és hőcserélőkkel. 1997-ben sor került a SCIE Systemair-nek, a cég franciaországi kereskedelmi ügynökségének a felvásárlására, később innen kapta a nevét maga a cégcsoport is.
1998-1999
1998-1999-es üzleti év során a Systemair felvásárolta a Södertälje-i Europair céget, amely légrácsokkal, anemosztátokkal és légmennyiség-szabályzókkal foglalkozott. Ugyanebben az évben került sor a német LTI Lüftungstechnik nevű cég akvizíciójára is, amellyel a Systemair lengyel, angol, és szingapúri gyáregységekhez és leányvállalatokhoz is hozzájutott. Ez a cég alkotta később a Systemair logisztikai rendszerének legfőbb termelési és disztribúciós elemét. E vállalat termelési és kereskedelmi tevékenysége a szellőzőrendszerek terén egyaránt célozza a bel- és külföldi piacokat. Ugyancsak ekkor került sor a hősugárzókkal foglalkozó francia Sertim felvásárlására is.
1999-2000
A Systemair ekkor szerzi meg egy észt társaság, valamint egy lett leányvállalat tulajdonjogát. Ugyanebben az évben nyitják meg irodájukat Sanghajban.
A 2000-es évek
2000-2001
2000-2001-ben új disztribúciós központ épült Skinnskattebergben,ezzel jelentősen kibővült a cég disztribúciós kapacitása. Ugyanebben az időben került sor egy nagyobb gépberuházásra a skinnskattebergi gyárban, amivel a gyáregység fémmegmunkálási kapacitása jelentősen megnőtt. A dániai Danvent vállalat akvizíciójáét követően a termékpaletta nagyobb épületeket is kiszolgáló légkezelő berendezésekkel bővült. Ezt követően a Systemair 75%-os részesedést szerzett a litván UAB Alitas-ban, illetve saját tulajdonú kereskedelmi céget alapított Törökországban.
2001-2002
A Systemair megvásárolta a hässleholmi VEAB Heat Tech nevű vállalatot, amely villamos fűtőelemek és termoventilátorok vezető gyártójaként volt ismert, majd a norvég Auranor Aggregater-t, akik pedig légkezelő rendszereket állítottak elő. Említhetjük még ebből az időszakból egy osztrák kereskedőcég, valamint a brit Phoenix Components felvásárlását, akik Shearflow márkanév alatt gyártottak és forgalmaztak légfüggönyöket. További kereskedelmi vállalatok alapítására is sor került, előbb Hongkongban, majd Magyarországon és Írországban.
2002-2003
A Systemair ekkor szerezte meg a holland Meidijk Ventilatietechniek tulajdonjogát. Skinnskattebergben a cég további ingatlanokat vásárolt, mintegy 26.000 m2-es alapterülettel, 75 hektáros földterületen. Hamarosan átadták az új skinnskattebergi fejlesztési központot. A központ laboratóriumában légáramlással, hatásfokméréssel, elektromos biztonsági és akusztikai szempontú vizsgálatokkal foglalkoznak; a laboratórium AMCA-akkreditációval is rendelkezik.
2003-2004
A brit Fans & Spares vállalat akvizíciójára 2004-ben került sor. A Fans & Spares ventilátorok és szellőzőberendezések disztribútoraként volt ismert; az 50 éves tapasztalattal rendelkező cég kilenc telephellyel rendelkezett Anglia-szerte. Ezt követte a német légfüggönygyártó Gelu, valamint a svájci Antlia kereskedelmi cég felvásárlása. Egy belga kereskedelmi vállalat megalapítását követően új raktárközpont létesült Norvégiában, Eidsvollban.
2004-2005
Ebben az időben alapított kereskedelmi vállalatokat a Systemair Dél-Afrikában, Romániában, valamint Hollandiában. A Systemair ekkor értékesítette a norvég gyáregységekkel rendelkező Pyrox céget. 2005 tavaszán a Systemair a litván Ukmergében létesített gyárat, amely a norvég gyártól átvette a hővisszanyerő elemek gyártásának feladatát.
2005-2006
2005 novemberében vásárolta meg a Systemair a szlovén Marvent nevű vállalatot, amely magas hőmérsékletű füstelszívó berendezéseket gyártott. Ez év decemberében történt a portugál Multiventilacao kereskedelmi vállalat felvásárlása; a cég szellőző- és hűtőrendszerek értékesítésével foglalkozott. A Systemair ekkoriban létesített kereskedelmi vállalatokat az Egyesült Arab Emírségekben és Spanyolországban, és képviseleti irodát nyitott Indiában. Az Ernst & Young Svédországban az év vállalkozójának választotta a Systemair vezérigazgatóját, Gerald Engström-öt.
2006-2007
2006 augusztusában a Systemair újabb képviseleti irodát nyitott Kínában, ezúttal Pekingben. Az osztrák Altexa kereskedelmi vállalat felvásárlása ugyanezen év szeptemberében történt. 2007 év folyamán a Systemair felvásárolta az axiálventilátorok gyártójaként ismert brit Matthew & Yates cég, valamint a légrács- és anemosztátgyártó szlovák Imos vállalat eszközkészletét.
2007-2008
A Systemair átvehette az év exportőrének járó svéd kitüntetést. A díjat őfelsége XVI. Károly Gusztáv svéd király adta át.
Az „Év Exportőre” díjat a Svéd Kereskedelmi Tanács adományozza minden évben egy arra érdemes, az export terén kiemelkedő sikereket felmutató vállalatnak. 2007 májusában a Systemair vehette át a megtisztelő kitüntetést. A díjat a jövedelmezőség tartós fenntartása mellett, számos régióban mutatott folyamatos növekvő piaci részesedés elérésével érdemelte ki a vállalat.
A hivatalos indoklás szerint:
„A Systemair cégvezetése kizárólag saját források felhasználásával nemzetközi cégcsoportot hozott létre, amelyet a csőventilátor termék gondolata köré épített. A skinnskattebergi gyártási és kutatási központtal rendelkező Systemair társaság hét országon átívelő termelő cégcsoportot hozott létre, amely saját tulajdonú értékesítési cégein keresztül számos országban forgalmazza termékeit, mindezt egy olyan iparágban, amelyben igen kiélezett a verseny.”
2007 júniusában a Systemair megszerezte a spanyol Koolclima cég, egy légkezelő rendszerek marketingjével és gyártásával foglalkozó társaság tulajdonjogát.